Hozzávalók:
10 szelet (380g) kenyér
1 db (400g) padlizsán
2 db (115g) vöröshagyma
50 g teavaj
30 g natúr joghurt
1 gerezd (4g) fokhagyma
10 db (1g) mentalevél
2 evőkanál (7g) olívaolaj
1 csipet őrölt kömény
1 csipet chilipor
1 csipet bors
2-3 csipet só
A
padlizsánt tegyük be a sütőbe, zsiradék nélkül süssük 170 °C-on, 30-35 percig.
Miután kivettük, öntsük le hideg vízzel, és fedjük le egy konyharuhával,
hagyjuk állni kb. 10 percig, így könnyen el tudjuk távolítani a bőrét. A vöröshagymát
vágjuk apró kockákra a fokhagymával együtt, és olíva olajon pirítsuk meg, adjuk
hozzá a chiliport és az őrölt köményt. Végül tegyük bele egy keverőtálba a
padlizsánnal együtt, és a szobahőmérsékletű teavajjal, joghurttal keverjük
össze. Fűszerezzük sóval, borssal, és az apróra vágott mentát is adjuk hozzá.
Legvégül turmixoljuk le. Miután végeztünk tegyük a hűtőbe fél órára.
Teljes
kiőrlésű pirított kenyérrel tálaljuk. Fekete olívabogyóval és friss mentalevéllel díszíthetjük.
A padlizsánkrém gluténmentes, így megfelelő kenyérrel gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Húsmentes, alacsony kalóriatartalmú.
A padlizsánkrém gluténmentes, így megfelelő kenyérrel gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Húsmentes, alacsony kalóriatartalmú.
Elkészítési
idő: 60 perc+ hűtési idő
Kalóriatartalom:
1421 kcal 355/adag (kenyér nélkül 585 kcal 146 kcal/adag)
CH
tartalom: 164,15 41/adag (kenyér nélkül 37,25 CH 9,31/adag)
4
adag
10 szelet (380g) kenyér
(836 kcal; 126,9 CH)
1 db (400g) padlizsán (96
kcal; 22,8 CH)
2 db (115g) vöröshagyma
(46 kcal; 10,69 CH)
50 g teavaj (358 kcal;
0,05 CH)
30 g natúr joghurt (16,8
kcal; 2,31 CH)
1 gerezd (4g) fokhagyma
(5,96 kcal; 1,32 CH)
10 db (1g) mentalevél (0,44
kcal; 0,08 CH)
2 evőkanál (7g) olívaolaj
(61,88 kcal; 0 CH)
1 csipet őrölt kömény
1 csipet chilipor
1 csipet bors
2-3 csipet só
By
Salubrity
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése