Hozzávalók:
2db
(550g) csirkemell
Pác:
2
teáskanál (30g) paradicsompüré
2
evőkanál (15g) citromlé
2
gerezd (8g) fokhagyma
fél
teáskanál őrölt kurkuma
fél
teáskanál őrölt koriander
fél
teáskanál őrölt kömény
fél
teáskanál őrölt gyömbér
fél
teáskanál chili por
2-3
csipet só
Mentás szósz:
30g
reszelt uborka
7db
mentalevél
1
teáskanál (2g) citromlé
1
csipet őrölt kömény
2-3
csipet só
2
csipet őrölt feketebors
Első lépésként készítsük el a páclevet. A
citromlevet, a gyömbért, chili port, kurkumát, koriandert, köményt, a sót, a
zúzott fokhagymát, a paradicsompürét és a joghurtot öntsük egy keverőtálba és
jól keverjük össze. A csirkemellet vágjuk 2 cm vastag szeletekre és tegyük bele a páclébe,
majd jól forgassuk össze. Ezután 3-4 órára tegyük be a hűtőbe és hagyjuk állni
az egészet. A pácolás után a húsok mindkét oldalát zsiradék nélkül egy
serpenyőben süssük meg közepes lángon. Nem baj ha a páclé kissé ráég a húsra. A
húsok kívül ropogósak lesznek belül viszont szaftos marad a hús. A sütési idő
kb.10-15 perc.
A mártogatóshoz a kígyóuborkát reszeljük le
apróra és keverjük hozzá a joghurthoz. Fűszerezzük sóval, borssal és egy kevés
őrölt köménnyel. Adjuk hozzá az apróra vágott friss mentát. Végül tegyük be a
hűtőbe az egészet fél órára.
Elkészítési idő: 35 perc+ 3-4 óra pácolási idő
Kalóriatartalom: 887,32 kcal 443,6 kcal/adag
CH tartalom: 39,59 19,79/adag
2 adag
by Salubrity
2db
(550g) csirkemell (616 kcal; 0 CH)
250
g natúr joghurt (140 kcal; 19,2 CH)
2
teáskanál (30g) paradicsompüré (11,4 kcal; 2,7 CH)
2
evőkanál (15g) citromlé (3,7 kcal; 0,3 CH)
2
gerezd (8g) fokhagyma (11,92 kcal; 2,6 CH)
fél
teáskanál (0,5g) őrölt kurkuma (3,5 kcal; 0,6 CH)
fél
teáskanál (0,5g) őrölt koriander (2,9 kcal; 0,5 CH)
fél
teáskanál (0,5g) őrölt kömény (3,3 kcal; 0,5 CH)
fél
teáskanál (0,5g) őrölt gyömbér (3,3 kcal; 0,7 CH)
fél
teáskanál (0,5g) chili por (2,8 kcal; 0,4 CH)
150
g joghurt (84 kcal; 11,5 CH)
30g
reszelt uborka (3,6 kcal; 0,51 CH)
7db
(1g) mentalevél (0,4 kcal; 0,08 CH)
1
teáskanál (2g) citromlé (0,5 kcal; 0CH)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése