A fruktóz
A fruktóz más néven gyümölcscukor, természetes előfordulása a méz
és gyümölcsök, de megtalálható különböző zöldségekben is.
Szacharóz komponense, nádcukor elbontásával állítják elő,
költségmegtakarítás céljából sok esetben nevével ellentétben kukoricából.
A szervezetben enzimes hatás során szőlőcukorrá alakul át, mely
nem emeli meg olyan hirtelen a vércukorszintet, mintha szőlőcukrot
fogyasztanánk. Rendkívül édes, édesebb a répacukornál is, így 30-40%-kal
kevesebb is elég belőle. Kalóriatartalma azonban közel azonos a köznapi
cukorral. A szervezet fruktóz felhasználása inzulintól független, a máj
glikogén raktáraiban halmozódik fel, ha ezek megtelnek zsírrá alakul.
Egy amerikai kutatás során, mely a szőlőcukor és a gyümölcscukor
hatásával foglalkozott, utóbbi esetében a májműködés kedvezőtlen változásokat
illetve a koszorúér kialakulásának gyakoriságát tapasztalták, emellett a vér
koleszterinszintje sem volt megfelelő.
Fontos megemlíteni, hogy 32 túlsúlyost vontak be a kutatásba,
akiknek a napi kalóriaigényük egynegyedét üdítőitallal pótolták, vagyis a napi
cukorbevitelük jóval magasabb volt, mint normális esetben.
Természetesen nem kell aggódni a gyümölcsök és méz fogyasztása nem
okoz ilyen változásokat, ezt a kutatók is hangsúlyozzák.
A fruktóz használata más cukrok (nyírfacukor, eritrit, sztívia)
mellett, illetve túlzott fogyasztásának elkerülésével nem okoz ilyen jellegű
problémákat, fogyasztása élettanilag kedvezőbb a sima cukornál.
by
Salubrity
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése