Szeptember 7-9 között kerül
megrendezésre Budapesten az első Street Food Show, vagyis Utcai Ételek
fesztiválja. A helyszín: Hold utcai Vásárcsarnok.
Ma ellátogattam egyik barátnőmmel,
hogy megtekintsem, milyen egészséges ételek kaphatók. A rendezvény az emeleten
található, azonban már a földszinten megláttam egy üzletet, ahol rengeteg
fűszer kapható. Gyorsan vettem egy-két darabot, vagyis ezt terveztem, de aztán
megint nem bírtam magammal.
Ahogy visszatekintek a 6 évvel
ezelőtti önmagamra, amikor azt hangoztattam, hogy soha nem fogok főzni….Nos,
tényleg igaz a mondás, soha ne mondd, hogy sohaJ És mennyire megváltoztak azóta a
dolgok, szinte ki se lehet robbantani a konyhából, illetve az
evőeszközből-tányérból álló konyhai felszerelés állományom is nagymértékben
megnövekedettJ
De térjünk vissza a show-ra, ahol pénzzel
nem, de kuponnal annál inkább lehet vásárolni, amit a bejáratnál lehet
beszerezni az emeleten.
Körbejártunk, hogy megtekintsük a
választékot, sok-sok olyan helyet találtunk, ahol sajnos nem tudtam semmit sem
fogyasztani, de aztán a Budaörsi Halpiac nevű kiállítónál megtaláltam az
ebédemet.
Füstölt lazac, provanszi fűszeres
makréla egy kis zölddel, illetve a grátiszba kapott csiga volt a menüm. Még
soha nem próbáltam ki a csigát, és amikor ügyesen kiszedtem a házából, arra
gondoltam, hogy várat magára még a dolog, de aztán erőt merítettem, és egy
icipici darabot megkóstoltam. Utána még a gondolattól is kirázott a hideg, és az
íze….hát… valahogy Bear Grylls jutott eszembe.
A Sió-Eckes Kft részt vett a shown,
és meg lehetett vásárolni a 100%-os gyümölcsleveiket. Nagyon ízlenek az új
termékeik, szilva-alma és meggy-alma, ezeknek én is elcsábultam.
Ha van lehetőségetek látogassatok el,
holnap még vannak a kiállítók.
By Salubrity
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése