2013. január 7., hétfő

Amit a babának, azt a mamának!



Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egész életemben arra vágytam, hogy egy gasztroblogot vezessek, de akkor is, ha arról mesélnék, hogy mindig is a gasztronómiában láttam a jövőmet.
Egy hirtelen elhatározással kezdődött az egész, hogy valami olyat is csináljak ami érdekel, ami kikapcsol, amiben sikerélményem lehet, valami olyan újba vágjak bele, amit a párommal együtt csinálhatok.
Az alapkoncepció az egészséges táplálkozás köré fonódott, hiszen ez az életem egyik legmeghatározóbb része, amit rendkívül fontosnak tartok. Közben az életem további változásokon ment keresztül, aminek hatására a bloggal való kapcsolatom, a lehetséges fejlődési irányok is megváltoztak. Ez az esemény a nővérem terhessége, és az unokahúgom megszületése volt. Fura, ekkor éreztem eddig legjobban azt, hogy felnőttünk, és lassan én is ebbe az életszakaszba lépek majd.


A nővérem mindennapjait most a baba tölti ki, Emma egészséges fejlődése. A legfőbb figyelem arra irányul, hogy az anyatejet milyen ételek válthatják és váltják fel, vagyis melyek azok amik a baba tetszését elnyerik, és melyek amik nem. Napközben kevés idő van a főzésre, így bonyolult és többféle étel elkészítésére nincs lehetőség. Ezek alapján a legfontosabb kérdéssé az vált, hogy lehetne a babának és a családnak az ételét összekötni, a mama mindennapjainak megkönnyítése érdekében?
Nővérem segítségével és István kreativitásával együtt megpróbálunk a babáknak és az anyukáknak is egészséges ételeket bemutatni, amelyek ugyanabból az alapanyagból készültek. Reméljük, örömmel olvassátok majd!

By Salubrity

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése